Aktuális

Szeretettel üdvözöljük a zentai "Stevan Mokranjac" Alsófokú zeneiskolában. A több mint száz éves polgári szecessziós stílusú épületben már 64 éve a zene lakozik. Több százra tehető a hivatásos vagy félhivatásos zenészek száma, kik ebből az iskolából a tiszamentéről indultak és életpályának a zenét választották.

Eredmények
2010-06-09
„MLADI VIRTUOZ“
Belgrád, 2010 május 23-24.

1. Boros Gyevi Orsolya (zongora) I/18 díj (97,75)
Tanár: Juniku Ildikó

2. Jankelić Ivan (gitár) II/1 díj (92,00)
Tanár: Paloš Denis


ÍRATKOZÁS
2010-06-09

ÍRATKOZÁS A ZENEISKOLÁBA
a 2010/2011iskolaévbe

1. TANULÓK ÍRATKOZÁSA A KÖVETKEZŐ OSZTÁLYBA
(II -TÓL VI OSZTÁLYIG) KÜLÖN BEOSZTÁS
SZERINT TÖRTÉNIK A SZÜLŐI ÉRTEKEZLET UTÁN
, 2010. június 17.,18., 19., és 21.
Szükséges dokumentáció: - diákkönyvecske és
- befizetőlap (befizetett íratkozás)

2. ÍRATKOZÁS A ZENEISKOLA I OSZTÁLYÁBA AZOK A TANULÓK SZÁMRA AKIK ZENEÓVODÁBA ILLETVE ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYBA JÁRTAK A GYERMEK KORÁTÓL FÜGGŐEN, A MEGHALLGATÁS UTÁN TÖRTÉNIK, mely 2010. június 16.-án 1700 van.
ÍRATKOZÁS: 2010. 06. 21.-én 8-12 és 16-19 óráig.
Szükséges dokumentáció: befizetőlap (befizetett íratkozás)

3. ÍRATKOZÁS AZ I OSZTÁLYBA AZOK A GYEREKEK SZÁMÁRA AKIK NEM JÁRTAK SEM ZENEÓVODÁBA SEM ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYBA
FELVÉTELI VIZSGÁT KELL TENNIÜK
2010.06. 28-án vagy 29-én. (a felvételi vizsgát azon beosztás szerint teszik amit jelentkezési lap átadása alkalmával kapnak ) A jelentkezési lapot és a befizető szelvényt 2010. 06. 24.és 25 -én 8- 14 óra között lehet átadni. A felvételi vizsga 500,00 dinár.
A felvételi vizsga eredméne 2010.06.30.-án lesz kitéve a hirdetőtáblára.
ÍRATKOZÁS a komisszió döntése alapján: 2010.07.01.-én 8-tól 14 óráig.
Az íratkozáshoz szükséges dokumentáció:
- anyakönyvi kivonat ( lehet fénymásolat ) és a
- befizetett íratkozási összeg.

4. ÍRATKOZÁS A ZENEÓVODÁBA
FELVÉTELI VIZSGA NÉLKÜL TÖRTÉNIK

2010.07.01-én 8 -tól 14 óráig és
2010.07.02 -án 16 -tól 19óráig.
Az íratkozáshoz szükséges dokumentáció:
- kitöltött jelentkezési lap,
- anyakönyvi kivonat ( lehet fénymásolat ) és
- befizetett íratkozási összeg.

Az íratkozást a szülő/gyám végzi szerződéskötéssel az előre kijelölt napon a szükséges dokumentáció átadása után.

Zenta, 2010.06.09. Igazgató
Kaszás Éva

Köszönetnyilvánítás
2010-05-17

Ez úton köszönjük minden kedves szülőnek a segítségét, akik tevékenyen vettek részt abban, hogy a Szerbiai zeneiskolák 54. Fesztiválja ilyen sikeresen bonyolítódjon le !
Eredmények
2010-05-17

Szerbiai Zeneiskolák 54. Fesztiválja
2010.05.09.

Pásztor Teréz - hegedű (III) - I díj (99.27)
Tanár: Solt Alma

Cakó Sarolta - harmonika (VI) - I díj (90.09)
Tanár: Davidović Aleksandra

Szögi István - harsona (IV) - I díj (100)
Tanár: Vojnić Tunić Zsolt

Kasza Zsuzsanna - zongora (VI) - I díj (100)
Tanár: Juniku Ildikó

Kamarazenekar I díj (100)

Fenyvesi Janka
Pósa Fanni
Fényszárosi Krisztina


Zenekar I díj (96)

Szénási Eszter
Pejin Lea
Törteli Anna
Boros Gyevi Ádám
Kőrösi Ágota
Berze Tamás
Kormányos Gergő
Szögi István
Fenyvesi Ákos


Gratulálunk !
Eredmények
2010-05-16
GUITAR OPEN FESTIVAL
Szabadka, 2010.05.12-16.

JANKELIĆ IVAN  1. díj /90.00/
Tanár: Paloš Denis
Olvasd tovább »
Eredmények
2010-04-16

NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY TÖTÖKSZENTMIKLÓS – MAGYARORSZÁG,
2010. 03. 27.

1. KASZA ZSUZSANNA  /arany diploma/
a verseny legkiemelkedőbb tanulója
Tanár: Juniku Ildikó

2. MÉSZÁROS ANGÉLA  /arany diploma/
Tanár: Marjanović Valeria

3. CSABAI VIOLETTA  / ezüst diploma/
Tanár: Nothof Gabriella

4. STOJANOVIĆ PETRA  / különdíj /
Tanár: Paloš Jelena

5. MARI MÁRTA  / különdíj /
Tanár: Paloš Jelena

PROGRAMAJÁNLÓ 2010 ÁPRILISÁRA
2010-03-31
Április 7., Szerda, 19.00 óra, "A" épület hangversenyterme,
ZORAN KRAJIŠNIK - GITÁR és ALEKSANDAR TASIĆ - KLARINÉT KONCERTJE

Április 23., Péntek, 19.00 óra, Városi hangversenyterem,
GORDANA HAJDUKOVIĆ - HEGEDŰ KONCERTJE
ZONGORÁN KÖZREMŰKÖDIK: MARINA MIKIĆ


PROGRAM:

J. S. Bach: g-moll szonáta no. 1 szóló hegedűre
Adagio
Fuga -Allegro

A. Corelli: Szonáta hegedűre és zongorára, op. 5, No. I
Grave
Allegro
Allegro
Adagio
Allegro

E. Chausson: Költemények hegedűre és zenekarra op. 25

J. Brahms: Szonáta no. 2 hegedűre és zongorára, op. 100
Allegro amabile
Andante tranquillo
Allegreto grazioso ( quasi Andante )

2010. április 23-25. péntek, szombat, vasárnap
az iskola "A" és "B" épületében 9.30 - tól 19.00 óráig
Továbbképzés vonósok részére
"PRILAGOĐAVANJE METODIKE RADA DAROVITIM UČENICIMA VIOLINE, VIOLE I VIOLONČELA "

előadó: prof. Zima Csaba

Április 25., Vasárnap, 17.00 óra, Városi hangversenyterem,
VAJDASÁGI VONÓS TANSZAK TANÁRAINAK ÉS DIÁKJAINAK KÖZÖS HANGVERSENYE - DIÁK SZÓLISTÁKKAL

Április 28., Szerda, 18.00 óra, Városi hangversenyterem,
AZ ÖSSZES TANSZAK DIÁKHANGVERSENYE



Eredmények
2010-03-29

XIV. Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Rézfúvós Verseny
Karcag, 2010. március 23.


1. BOROS GYEVI ÁDÁM I díj
Tanár: Vojnić Tunić Zsolt

2. SZÖGI ISTVÁN III díj
Tanár: Vojnić Tunić Zsolt

3. BERZE TAMÁS Emléklap
Tanár: Vojnić Tunić Zsolt

Gratulálunk!

Eredmények
2010-03-29

NEGYEDIK NEMZETKÖZI GITÁR FESZTIVÁL
ÚJVIDÉK, 2010. március 20.


1. JANKELIĆ IVAN II díj /92.00/
Tanár: Paloš Denis

Eredmények
2010-03-29

FIATAL ZONGORISTÁK 9. VERSENYE
NAGYBECSKEREK, 2010. március 21.


1. KASZA ZSUZSANNA II nagrada /85.00/
Tanár: Juniku Ildikó


Fotóalbum
Támogatók
Tartományi Kulturális Titkárság


Zenta város önkormányzata

Copyright © 2010 Stevan Mokranjac zeneiskola.
Szoftverfejlesztés, honlapkészítés - GAS Softwares
srpskimagyar